Az elmúlt negyedévben folytatódott a PC piac globális zsugorodása: a PC-szállítások 13,4%-kal csökkentek éves szinten 2023 második negyedévében az International Data Corporataion (IDC) adatai szerint. Az összességében gyenge kereslet hatásai alól eddig egyetlen PC-gyártó sem tudta teljes mértékben kivonni magát az elmúlt másfél évben, azonban a legutóbbi negyedévben egyedül az Apple eladási számai mutattak növekedést: a Macek iránt nem lanyhult, hanem nőtt a kereslet.
Az IDC adatai szerint a nagy gyártók (Lenovo, Dell, Acer) körében a kétszámjegyű csökkenés volt jellemző, a HP eladásai stagnáltak (-0,8%), míg az Apple ebben a negyedévben 5,3 millió Mac értékesítésével immár 8,6%-os részesedést tudhat magáénak a személyi számítógépek piacán, ami éves szinten 10,3%-os növekedésnek felel meg.
Ez már a hatodik egymást követő negyedév volt, amikor a makrogazdasági ellenszél, a gyenge kereslet mind a fogyasztói, mind az üzleti szektorból, valamint az informatikai költségvetéseknek az eszközvásárlásoktól való eltolódása miatt csökkenés következett be. A gyenge eredmények ellenére a piac a negyedévre vonatkozóan az előrejelzéseknél jobban teljesített. „A kínálat és a kereslet hullámvasútja, amellyel a PC-ipar az elmúlt öt évben szembesült, rendkívül nagy kihívást jelentett” – mondta Ryan Reith, az IDC Client Device Trackers csoportjának alelnöke. „A vállalatok nem akarnak olyan szűkös kínálattal szembesülni, mint 2020-ban és 2021-ben, ugyanakkor úgy tűnik, sokan haboznak, hogy nagy tétet tegyenek a piac fellendülésére.”
Az OS-használat még több meglepetést rejt
Ha a Mac eladások fenti trendjét összevetjük az asztali számítógépek által használt operációs rendszerek eloszlásával, még egy megdöbbentő tényre derül fény. A különböző macOS verziók ugyanis folyamatos növekedés mellett immár 21%-os arányt képviselnek globálisan a Statcounter 2023 júniusi adatai szerint az asztali gépek által használt operációs rendszerek között. Ha az új eszközök eladásokból a Macek „csupán” 8,6%-os arányt képviselnek, ebből úgy tűnik, hogy az Apple eszközeit sokkal tovább, akár 2,5-szer hosszabb ideig is használhatják a tulajdonosaik, mint az egyéb gyártók – leggyakrabban Windows operációs rendszert futtató – eszközeit, amelyeket láthatólag gyakrabban kell pótolni.
A MacOS elterjedése növekedésnek több oka is van. Például a rendszer ismert elegáns kialakításáról és felhasználóbarát felületéről, amely vizuálisan vonzó és intuitív környezetet biztosít a felhasználók számára. Emellett a macOS-t nagyra értékelik a többi Apple-eszközzel és -szolgáltatással való zökkenőmentes integrációjáért, ami egy egységes ökoszisztémát hoz létre. Mint az széles körben ismert, az Apple nagy hangsúlyt fektet a biztonságra és az adatvédelemre is. Olyan funkciókat kínál, mint a Gatekeeper, a FileVault és a titkosítás, amelyek visszhangra találhatnak azon felhasználók körében, akik számára fontos az operációs rendszer biztonsági aspektusa és a magánéletük védelme.