Skip to main content

Bár némelyekben még mindig élhet az a felfogás az okosórákat illetően, miszerint azok leginkább a geekek időmérő eszközei, és ezen túl legfeljebb lépésszámlálásra valók, ennél már sokkal többen tudják, hogy mindez már rég nem igaz, és óriási hasznukat vehetjük a legkülönbözőbb munkafolyamatok is. Persze a többi gyártó termékei is sokat fejlődtek a kezdeti okosórákhoz képest, az Apple Watch-ról viszont még inkább elmondható, hogy felülmúlta a vásárlóközönség elvárásait az úttörő fejlesztéseivel. Akkor pedig miért is ne lehetne egy ilyen kompakt, aprólékosan tervezett és méretéhez képest meglepően ütős „aggyal” rendelkező eszköz hasznos a vállalati világban is? 

Apple Watch, ami igazán mindig kéznél van 

Munkáltatóként természetes, hogy a meglévő erőforrások teljes kapacitásának kihasználására törekszünk. Így van ez a munkavállalói eszközökkel is. A Macek®, iPadek® és iPhone®-ok esetében egyre többen nyitottak arra, hogy a munkavállalók ezeket ne csak a megszokott módokon (emailek fogadása, telefonálás) használják, hanem bevonják Apple termékeiket kreatívabb folyamatokba, kollaborációs feladatok elvégzésébe és kihasználják az Apple® zseniálisan zökkenőmentes és összehangolt rendszereit a többes eszközhasználattal.

Egyre többet hallani az Apple Watch-ról is a hatékonyságnövelés és a munkavállalói well-being fokozása kapcsán, és bár korábban nem volt triviális gondolat, mégis mára teret nyert, hogy a céges eszközparkban is lehet szerepe az okosórának. Ráadásul pont egy olyan darabról beszélünk, amely árát tekintve kisebb beruházás, mint a többi Apple eszköz, maximum egy iPhone szükséges hozzá és ennek ellenére egy igen robosztus és megbízható szoftverrel rendelkezik. Már rengeteg munkafolyamat digitalizálódott, a munkavállalók mobilitás iránti igénye is egyre nő, a nem asztal mögött töltött munkában pedig remek társ egy Apple Watch! A legújabb WatchOS® már rég nem függ annyira az iPhone-tól, mint a kezdeti operációs rendszerek, ugyanakkor az Apple egy olyan terméket mutat be az okosórájával, amely optimalizált akkumulátorideje és ezzel szemben erős és gyors teljesítménye miatt tulajdonképpen egy majdnem teljesen önálló mini-számítógépként funkcionál – a csuklónkon. 

Kinek jó az Apple Watch vállalati környezetben? 

Amikor egy információt ki akarunk emelni a munkavállalót érő adatdömpingből, az olyan esetekben, amikor az értesítés sürgős, és nem akarjuk függővé tenni annak észlelését attól, hogy a kollégánk épp a számítógépe előtt ül-e, vagy nézi-e a telefonját, hatalmas előrelépést tud hozni a munkafolyamatba az Apple Watch. A Volvo például ennek az eszköznek a segítségével emelte a kiszolgálás minőségét a szervizeiben: mikor az ügyfél a recepción bejelentkezett az autójáért, azonnal érkezett a műhelyben a kolléga órájára az értesítés, és indult is a kész autó átadására. Persze ez csak a megoldás egyik eleme volt, ennél sokkal komplexebb rendszert építettek fel, ami a mozgásban lévő kollégákat is folyamatosan napra készen (sőt percre készen) tartja a csapat munkafolyamatait illetően. Ennek mintájára nem csupán az egészségügyben és a rendfenntartásban, amelyek az első, nagyon sikeres terepei voltak az Apple Watch vállalati felhasználásának, hanem számos más területen is versenyelőnyt biztosíthat ez az eszköz, ha jól van beillesztve a vállalati folyamatokba.

Az Apple Watch-ra már számtalan third-party alkalmazás elérhető, emellett a saját rendszeralkalmazásai is folyamatosan bővülnek és fejlesztésekkel erősödnek. (A szakma arra számít, hogy az idei World Wide Developer Conference egyik nagy bejelentése éppen az új, bikaerős WatchOS 10 lesz ). 

Ezek az alkalmazások olyan lehetőségeket biztosítanak a munkáltatóknak, amik akár rövid távon is hozzájárulnak a dolgozói well-being biztosításához vagy a mozgásban lévő kollégák támogatásához. Egy értékesítő, egy úton lévő technikus rengeteg előnyét élvezheti egy olyan eszköznek, amely kompakt és pillanatok alatt elérhető, valamint képes információközlésre és gyors, apró, de fontos feladatok elvégzésére, anélül, hogy időt rabolna. 

A kezünk alá dolgozik

Konkrétabban, rengeteg olyan lehetőség van ebben az apró szerkezetben, amely megkönnyíti a dolgozók munkáját és potenciálisan még vonzóbbá tehet számukra egy állást és munkahelyet, ha a munkáltató Apple Watch-ot is biztosít a munkahelyi eszközök között. Az Apple egészségre és fizikai állapotra vonatkozó appjai már eleve ismertek és széleskörűen használtak a felhasználók körében. Ezek természetesen olyan személyes adatokat is kimutatnak, amelyeket sokan nem szívesen osztanának meg mással, így alapvetően ehhez nincs is hozzáférése a munkáltatónak, kivéve, ha a dolgozó maga dönt úgy, hogy megosztja vele ezeket. Ez pedig, egy olyan munkáltató számára, aki fontosnak tartja dolgozói egészségét, munkabírását és a befogadó, támogató munkakörnyezet kialakítását, igazán hasznos lehet, hiszen innentől még több személyre szabott lehetőséget tud biztosítani a dolgozók számára, mutatva, hogy a fizikai és egészségügyi állapotuk nem egy tabu, vagy potenciális fenyegetés az állásukra nézve, hanem egy hasznos információ ahhoz, hogy optimális és még motiválóbb környezetet, lehetőségeket biztosítson számára a vállalat, fitnesz, sport vagy egészségügyi támogatást nyújtva. Ezzel szemben a fittebb, egészségesebb dolgozók kapacitásait is jobban kihasználják. Ehhez pedig az Apple Watch olyan forradalmi és régóta várt appjai is hozzájárulhatnak, mint a Cycle Tracking vagy a Glucose Blood Sugar Tracker. 

Az ApplePay® biztonságos, kényelmes és gyors lehetőséget biztosít okosórán is a fizetéshez, ami egy plusz vonzereje az eszköznek, az Apple Watch Sirije® pedig szintén igen hasznos társ a nagyon elfoglalt vagy úton lévő kollegák számára, mivel utasításokat, jelzéseket és értesítéseket tud nekik továbbítani és küldeni anélkül, hogy az illetőnek emaileket vagy chat üzeneteket kellene olvasgatnia útközben. Arról nem is beszélve, hogy a celluláris technológiának köszönhetően hívásokat is egyszerűbben kezelhetnek rajta. Az Apple híres kisegítő lehetőségei pedig azokat a munkavállalókat is ösztönözheti, akiknek speciális segítségre van szüksége, az Apple Watch ebben is élen jár a piacon. 

Munkáltatóként a teljesítményoptimalizálás mellett nem lehet elfelejteni a dolgozók jólétét sem. Az Apple és az Apple Watch által kínált kényelmi lehetőségek egy olyan végtelenül személyre szabott élményt adhatnak a munkavállalóknak, amelyben érezhetik, hogy a vállalat figyel rájuk, és ez önmagában ösztönzőleg hat, hogy kihozzák magukból a legjobbat. Csak nem a szigor és az elvárások, hanem a megbecsülés útján. 

Baranyai Korinna

Szerző: Baranyai Korinna

További cikkek tőle: Baranyai Korinna
hu_HU