Skip to main content

Az Apple eszközök munkahelyi szerepe egy folyamatosan pörgő és sok szemszögből tárgyalt téma, amelyről már mi is sokat írtunk, ugyanakkor a marketinganyagok csak egy elméleti képet mutatnak arról, mennyi előnnyel jár, ha egy vállalat beruház egy kisebb-nagyobb Apple eszközparkra, vagy a BYOD konstrukció mellett dönt, esetleg vegyesen használ Apple és Windows alapú eszközöket. Az Apple viszont komolyan vette, hogy ezt konkrétumokkal is alátámassza, kezdve a sok sikersztoritól egészen a Forrester TEI tanulmányig.

Mi az a TEI?

A TEI, azaz Total Economic Impact egy informatikai beruházás megtérülését, hosszú távú gazdasági és üzleti hatásait méri, például, ha beruházunk egy új vállalatirányítási vagy jegykezelő rendszerre, akkor a kezdeti ráfordított költségek miként térülnek meg, azaz mennyi idő alatt hozza vissza a befektetett összeget és termel profitot. Itt nem csak a szó szoros értelmében vett anyagi megtérülésről lehet szó; egy TEI felmérés során olyan tényezőket is figyelembe vesznek, mint a munkaerő hatékonyságának növekedése, a munkavállalók megnövekedett lojalitása a beruházás után, illetve azok a potenciális költségek, amiket a beruházással elkerül a cég.

A Forrester TEI kimutatásai négy tényező alapján vizsgálják a kérdéskört: költségek, előnyök, rugalmasság és potenciális kockázatok. Tehát önmagában egy felmérés azt is kimutathatja, hogy egy beruházás kezdetben előnyös, azonban később olyan kockázatokkal vagy veszélyekkel járhat, ami veszteségessé teszi összességében.

Az Apple Forrester TEI felmérése

Az Apple először 2019-ben kérte fel a Forrestert, hogy végezzen egy TEI felmérést a vállalati Apple eszközberuházásokkal kapcsolatban, ez pedig igen fényes eredményeket mutatott. A felmérés három évet követett végig, a harmadik évben pedig már rendkívül látványos volt az Apple munkaeszközökkel megtakarított nyereség. A közelmúltban pedig egy újabb TEI felmérést kezdeményezett a vállalat, ugyanis 2020-ban előálltak a formabontó (és azóta is hatalmas sikerű) Apple Silicon chipmegoldással, így szükséges volt újból megvizsgálni az eszközök gazdasági kihatását a vállalati vonalon. Ez pedig még kecsegtetőbb eredményeket hozott, ugyanis az Apple Silicon alapú eszközök gyorsasága, teherbírása és a big.LITTLE architektúra olyan szintű teljesítménynövelése erősen megdobta a felhasználói élményt és a dolgozói hatékonyságot is. 

A felmérés elég mély merítéssel dolgozott, a vizsgált cégek között voltak nagyvállalatok és közepes méretű cégek is, az IT szektortól kezdve a pénzügyin át az egészségügyig, így elmondható, hogy egyrészt nem csak a nagyvállalatok privilégiumaként jelenik meg itt az Apple integráció és nem csak az IT, illetve banki és pénzügyi szektorban hoz hosszútávú megtérülést, hanem például a kiskereskedelemben is. A vállalat különben is odafigyel arra, hogy ne csupán a nagy ügyfelekre tervezzen, amikor Apple munkaállomásokról van szó; a kis- és középvállalkozásokra is nagy hangsúlyt fektet.

A Forrester TEI jelentése megdöbbentő – bár várható – adatokat mutatott az Apple munkaállomások esetében. A harmadik év végére elért eredmények röviden: nagyban csökkentett IT support kiadások (10%!), a hardverre és szoftverre szánt extra kiadások csökkenése (31%), sokkal kevesebb adatszivárgás és az ebből következő kiadások elkerülése, amely potenciálisan 50%-kal kisebb eséllyel történik meg egy Mac esetében, illetve, ami leginkább hosszú távon mérhető anyagiakban, a munkaerő megtartás nagyobb sikere és a munkavállalói produktivitás igen erős megnövekedése. Anyagiak szempontjából pedig a hároméves mérés során eszközönként számolva egy Mac beruházás 843 dollár megtakarítást hozott!

A felmérésből egyértelműen látszik, hogy a munkahelyi Apple eszközhasználat nem kevés beruházás utáni extra költségtől kímélte meg a vizsgált vállalatokat, többek között például olyan licenszdíjaktól, amiket egy más gyártótól származó eszköz kapcsán még a beruházás után ki kell fizetni, illetve nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a gyártók többsége nem olyan hosszú élettartamra (legtöbb esetben 2-3 év!) tervezi ezeket az eszközöket, mint az Apple, így a kevésbé új munkaeszközöknél már igen jelentős eltérés látszik a javítási költségeket, az üzemeltetést és a support igénybevételt illetően.

Az Apple termékek ugyan újonnan magasabb ársávban mozognak (körülbelül 300 dollárral kerül többe), mint a más gyártótól származó vetélytársaik, viszont emellett összességében jóval hosszabb élettartammal bírnak (egy kollega által korábban használt eszköz még második és harmadik kézben is kiválóan működik), illetve már eleve rendelkeznek ingyenesen operációs rendszerrel és sok olyan beépített alkalmazást eleve tartalmaznak, amely akár a Microsoft 365 csomagot is kiválthatja. Persze egy vegyes eszközparkkal rendelkező vállalat ezt kevéssé fogja kihasználni, mert szükséges egy közös csatorna az Apple és a Windows felhasználók kollaborációs feladataihoz, ugyanakkor egy kisebb, csak Apple-ös csapatnak remek alternatívát jelenthetnek. Arról is írtunk korábban, hogy az Apple termékek messze piacvezetők az adatbiztonság terén, ez pedig szintén nem kevés későbbi kiadástól kímél meg egy céget, ahol a kényes adatok kiszivárgása önmagában sok anyagi veszteséggel jár, a külön adatvédelemre szakosodott szoftverekre pedig szintén külön költeni kell, ha el akarnak kerülni egy potenciális adatszivárgást.

A negyedik említett előny, amely leginkább HR vonatkozásban fontos szintén egy nagyon lényeges téma, ugyanis a hozzáértő, elkötelezett és proaktív kollégák visznek igazán sikerre egy céget, ehhez pedig sokban hozzá tud járulni egy Apple eszközpark. A munkavállalók jó része (amelyet a Mac@Cisco projekt felmérése is igazolt) szívesebben választ Mac®-et Windows alapú eszközzel szemben, az Apple termékek adottságai – kollaborációs lehetőségek, komoly akkumulátor idő, szupergyors processzorok és persze az az összhang, amelyben ezek az eszközök működnek – minden lehetőséget biztosítanak arra, hogy megnöveljék a munkavállalók produktivitását, ösztönözzék őket a lendületes munkavégzésre és megadják számukra azt az érzést, hogy igenis számítanak a cégnek, megbecsülik őket.

Ez eddig szép és jó, de honnan tudja egy cég, hogy számára valóban ekkora megtérüléssel járna egy Apple beruházás?

Erre is van megoldás, méghozzá a TEI calculatorral, amellyel az Apple szakértők és viszonteladók eléggé személyre szabható és egy ehhez mérten pontos kalkulációt tudnak készíteni a cég számára, konkrét és valós adatokkal, innentől kezdve nem csupán egy teoretikus kérdéskör alapján, vagy a Forrester TEI felmérés eredményeiből kiindulva kell meghoznia a cégvezetésnek ezt a döntést, hanem egy kézzel fogható prognózis is hozzájárul ehhez. Persze egy cég esetében nem lehet kőbevésett, biztos kalkulációról beszélni, nyilván a kalkuláció pontossága nagyban függ attól is, hogy mennyire pontosan adjuk meg a cégünk adatait, illetve kiszámíthatóbb, régebbi alapítású és eleve nagyobb vállalatoknál könnyebb ilyen kalkulációt végezni, mint egy épp induló, kisebb vállalkozásnál, ugyanakkor mindenkinek hasznos lehetőséget kínál, amit érdemes kipróbálni akár egy komolyabb Apple eszközpark beruházás előtt, akár akkor is, ha mondjuk csak egy fejlesztő csapat számára szeretnénk MacBook®-okat rendelni.

A TEI calculator tehát ad egyfajta biztonságérzetet és konkrétumot a beruházási szakemberek és a döntéshozók számára az üzletkötőkkel együtt, hogy feltételezések helyett konkrétumokkal dolgozhassanak együtt a megbeszélések és tervezés során.

Végezetül pedig érdemes megemlíteni röviden egy-két sikersztorit, amik bizonyítják, hogy az Apple munkaállomások valóban sok megtakarítást hoznak hosszú távon és rengeteg előnnyel szolgálnak mind a vállalat, mind a munkavállalók számára.

Az SAP és a Cisco talán a legjelentősebb szereplői ennek a témának, a Mac@SAP és a Mac@Cisco projektek minden körülményt biztosítottak ahhoz, hogy tényleg maximálisan jövedelmező legyen az Apple eszközpark beruházás; mindkét vállalat külön helpdesket üzemeltet a Mac felhasználók számára, biztosítja a teljes és magas színvonalú supportot a Maces munkavállalóknak és szabad választást biztosítottak mindenki számára, hogy megválasszák az általuk preferált munkaeszközt. Az eredmény pedig teljes sikert mutatott! Nyilván jóval kisebb cégek kevéssé tudnak ekkora támogatást és beruházást biztosítani munkavállalóik számára, ugyanakkor az Apple tőlük sem fordul el, ráadásul külső, hozzáértő szakemberekből álló cégek biztosíthatnak számukra teljeskörű supportot és üzemeltetést, így nem szükséges saját Apple support csapatot felállítani.

Összességében, az Apple munkaállomásokra való beruházás még nem olyan régóta van jelen a vállalati piacon, azonban mind a kimutatások, mind a nemzetközi sikerprojektek azt mutatják, hogy erre van az előre, mind adatvédelmi, mind költségmegtérülési szempontból. Persze nehéz lekoordinálni a Windows-alapú működésről való átállást, főleg az olyan országokban, ahol az Apple termékek még nem annyira elterjedtek a magánhasználtban, mint az említett, amerikai cégeknél, ugyanakkor ezeken a területeken is megfigyelhető az Apple egyre nagyobb térnyerése, a vállalati integráció pedig a megfelelő szakértői segítség mellett dinamikusan végbe mehet. Az ebből származó előnyök viszont hosszú távon megannyi utólagos kiadástól menthetik meg a cégeket, így elmondhatjuk, mind informatikai, mind üzleti szempontból megéri belekezdeni egy “Apple-ösítési” projektbe.

Baranyai Korinna

Szerző: Baranyai Korinna

További cikkek tőle: Baranyai Korinna
hu_HU