Skip to main content

A térhatású számítógép technológia (Spatial Computing) egy viszonylag új területe az IT-nak, amelytől szakértőktől kezdve egészen a végfelhasználókig mindenki nagyon sokat vár. Egyesek szerint az Apple® által a WWDC23-on bejelentett Vision Pro®, amely jelenleg a Spatial Computing csúcsát célozta meg, egészen azt a 2007-es forradalmi pillanatot idézi, amikor először lépett színre az azóta világsikerű iPhone®. De ugyanilyen hatalmas lépés volt – nagyon emlékezetes reklámjával — a Macintosh® bejelentése is. Az Apple tehát nem hazudtolja meg magát az innovatív és jövőbe látó bejelentései kapcsán most sem. Azonban mielőtt még intenzívebben belemegyünk a potenciálok tárházába, amelyet a számítástechnika új ága nyújthat majd, érdemes tisztázni magát a fogalmat.

A Spatial Computing érdekes névválasztás, magyarítása akár „térbeli számítástechnika” is lehet. Ez viszont nem csak az AR (Augmented Reality), a Mixed Reality, és a VR (Virtual Reality), illetve az ezeket ötvöző eszközök gyűjtőfogalma, hanem ennél sokkal tágabb és egyébként régebbi is. A térbeli számítástechnikához tartozik például a GPS, az Internet of things, de tulajdonképpen a beszéd- és jelfelismerés, azaz a Siri® és az Alexa is. Tehát nem a Vision Pro hozta be először ezt a koncepciót, de kétségtelen, hogy ez az eszköz egy új szintre emelheti és fogja is emelni azt. Különösképp azért, mert ez utóbbi elsősorban a „térhatású számítógép technológia” új szereplője, és csak közvetett módon tartozik a „térbeli számítástechnika” világába.

A Vision Pro viszont egyértelműen nem AR vagy VR-ként került szóba a keynote-on, sőt, az említett fogalmak helyett kifejezetten ragaszkodtak a Spatial Computing megnevezéshez. Ennek kapcsán rengeteg értekezés fejtegeti ezt a kérdéskört, ugyanis nem véletlen, hogy másképp akart fogalmazni az Apple. Az egyik ilyen ok egyesek szerint az, hogy a Vision Pro egy olyan eszköz lesz, amely képes befogadni az AR és VR technológiát, tehát a rá fejlesztett alkalmazások használhatnak AR-t és VR-t, de maga az eszköz ennél több, sokkal inkább egy komoly próbálkozás az AI alkalmazására. A Vision Pro sok kamerája és még több szenzora olyan adatokkal dolgozik, mint a viselő szívverése, pupillareakciói, illetve apró, számára nem tudatosan észrevehető hangokra adott reakciói, amelyekből a visionOS® felépíti a saját gépi tanulását és ez által irányítja (azaz irányítjuk rajta keresztül) a folyamatokat. Ebben valóban nagy különbséget mutat a korábbi AR és VR próbálkozásoktól, nagyon leegyszerűsítve, egy lényegesen intelligensebbre tervezett eszközről van szó.

A legtöbben arra kíváncsiak -azon kívül persze, hogy milyen élmény lehet használni-, hogy az egyértelmű szórakoztatóipari szerepe mellett milyen ágazatokban tudjuk majd kihasználni a Vision Pro adta új lehetőségeket. Az egyik ilyen potenciális ágazat a gyártóipar, ahol modellezésben és tervezésben is kiválóan lehetne alkalmazni az Xcode® és RealityKit adta fejlesztési lehetőségeket. A raktári munkát is erősen felgyorsíthatja a térbeli számítástechnika használata, például egy hatalmas hangárt hatékonyabban átlátnak a raktárosok, ha mindez megjelenik előttük egy 3D modellként, esetleg az útvonalat egy adott csomaghoz is láthatják mindig maguk előtt. Kétségtelen, hogy a logisztikában bőven van hely és valószínűleg igény is a térbeli számítástechnika implementálására, illetve fejlesztésére.

Egy másik, sokak által emlegetett potenciális felhasználás a kiskereskedelemben lehet, ahol ruhaboltoktól kezdve lakberendezési tárgyakat árulókig konkrét termékek eladását szeretnék megnövelni a vásárlói élmény drasztikus fokozásával. Egy lakberendezéssel, bútordizájnnal foglalkozó vállalkozás sokkal interaktívabb vásárlói élményt nyújthat, ha kihasználja ezt a technológiát és bevonhatja az élethű tervezésbe a vásárlót is. Persze erre léteznek már mindenféle szimulátorok, illetve 3D tervező szoftverek, amelyben egész pontos képet lehet kapni, de kétségtelen, hogy mindezt szinte élethűen, sétálva, életnagyságban átélni teljesen más. Ugyanígy a divatipar is sokat profitálhat belőle, ki sem kell mozdulnia a vásárlóknak otthonról ahhoz, hogy felpróbáljanak ruhákat, amivel nem csak időt és energiát spórolhatnak, de lényegesen több lehetőség közül is választhatnak ruhadarabok, kiegészítők kombinálásakor. Ugyanígy nagy lehetőséget adhat ez az ingatlanirodáknak is, szintén megadva a lehetőséget a potenciális ügyfeleknek, hogy akár otthonról, vagy az irodából is bejárhassák a kiszemelt lakást. Ezeknek egy része persze előre feltételezi, hogy a magánszemély is rendelkezzen egy Vision Pro-val. 

A szimulátorok Vision Pro-ra adaptált új generációja a gépjárművezetés, a pilótaképzés, de akár az orvosképzés terén is jelentős szerephez juthat az oktatásban. Komoly műtéti folyamatok tanulmányozására, gyakorlására ugyanúgy adhat új lehetőségeket, mint forgalmi helyzetek felismerésére és kezelésére.

Természetesen a céges, vállalati világban is sok haszna lehet az eszköznek, ezt már maga az Apple is erősen kihangsúlyozta az idei keynote-ban, de ez a fejlesztőket talán kevésbé izgatja, hiszen az Apple-ös munkahelyi alkalmazások eleve elérhetők lesznek visionOS-re is. De komplexebb szerepet felvéve el tudják sokan képzelni akár az orvoslásban és a professzionális sportban is, mint interaktív szemléltető és tanulást segítő eszközt. Ami talán még egy izgalmas meglátás, hogy egyesek akár terápiás, pszichológiai használatra is el tudják képzelni az eszközt, amely a négy falon kívüli élményt és légkört tud biztosítani a pácienseknek. Tudjuk, hogy ez egy hatalmas lépés lenne a terápiás stratégiák terén, személy szerint remek ötletnek tartom, amellyel érdemes lesz foglalkoznia a szakmának a jövőben. Ugyanígy a marketingben is sok potenciális felhasználási módot jósólnak a technikának, amitől interaktívabb, személyesebb lehet a vásárlói és fogyasztói élmény. Azt meg kell jegyezni, hogy olyan, viszonylag újkeletű dologról van szó, amelynek felhasználásáról egyelőre csak teoretikusan fogalmaznak meg gondolatokat és elképzeléseket a szakértők, azonban ezek a spekulációk fogják a jövő alkalmazásait és felhasználási módjait alakítani és irányt mutatni nekik, tehát fontos velük foglalkozni.

Emellett, bár ez így önmagában elvontabb koncepció még, a döntéshozatal megkönnyítésében is sok szerepet jósolnak a Vision Pro-nak. Pusztán arra a gondolatra alapozva, hogy a jó és gyors döntéshozatalhoz minél több információ szükséges. Nyilván egy olyan eszköz, ami erősen lebontja a fizikai korlátokat, vagy leegyszerűsíti egy dolog/téma vizsgálatát, lényegesen több információt biztosíthat használójának. Ugyanakkor itt meg kell jegyezni, hogy egyelőre ehhez nem lehet semmilyen konkrétabb alkalmazást, vagy tervezett fejlesztést társítani, csupán egy potenciális haszna lehet a Vision Pro adta lehetőségeknek, méghozzá leginkább az üzleti/munkahelyi világban.

A másik esszenciális kérdéskör, hogy mi lesz a Vision Pro jövője. A nagyon tág megfogalmazást szűkítve, mi fogja eldönteni a sikerét, mi fogja alakítani az Apple fejlesztéseit a visionOS kapcsán, illetve, mivel tényleg elég innovatív termékről beszélünk — és beszél az egész sajtóvilág –, van-e valós igény rá? Ahhoz nincs kétség, hogy nagyon sokakat izgat a termék. Ahhoz sem, hogy nem olcsó, ugyanakkor egyesek az Apple Pro Display XDR®-hez hasonlítják és valóban, ennek kiváltójaként majdnem fele annyiba kerül. Viszont akkor is nagy innovációról van szó, nem körvonalazódott még sem a piaci helye, sem a pontos részletei (amelyre korábban kitértünk mi is), így az első kör egyfajta tesztfázisnak ígérkezik, kevés, leginkább tech-rajongó felhasználóval, illetve potenciálisan — bár ez is részben csak feltételezés — nagyobb vállalatokkal, akiken keresztül eldől, hogy van-e valós piaci igény egy ilyen szemüvegre, vagy korán lépett az Apple és csak évtizedek múlva kerülhet újból elő érdemben a téma.

Ahány lelkes megfigyelője van a témának, annyi spekuláció is van, ez természetes, amiben viszont mindenki egyetért, hogy a lelkesedés, amit a Vision Pro kiváltott a fejlesztőkből mindenképp ígéretes jel, persze a fejlesztői munka is majd azon fog igazán múlni, hogy lesz-e mennyiségi igény (és felhasználólétszám!) a termékre, különben pusztán passzióból éri meg rá fejleszteni. De ezt majd az idő dönti el. 

Aggályok is vannak persze a térhatású számítógép technológiával kapcsolatban, jó kérdés, hogy mennyire tud mellette megvalósulni napjaink legégetőbb témája, az adatvédelem, hisz ezek az eszközök számos információt gyűjtenek a környezetünkről. Emellett egyelőre borsos áron lehet kapni őket, így nem csak magánembereknek, de még a vállalkozások jó részének is kihívást jelenthet megvenni, a Wall Streeten egészen eltérő becslések jelennek meg ezzel kapcsolatban, kezdve a 250000 eladott példánytól egészen 1,5 millió példányig, persze az első egy évre vonatkozóan. A tőzsdén jelenleg még nincs egységes vélemény arról, hogy megéri-e az Apple-nek ez az innováció, azonban arról igen, hogy forradalmi lépésről van szó.

Sokaknak pedig bizonyára nehéz lehet megszokni egy ennyire új módszert, illetve kétségtelen, hogy furcsán és futurisztikusan hat még a technikai újítások rajongóinak is az a kép, ahol a gyerekeivel játszó és őket filmező apukán egy ilyen headset van, de talán ez jelenti most a legkisebb akadályt.

Baranyai Korinna

Szerző: Baranyai Korinna

További cikkek tőle: Baranyai Korinna
hu_HU